"a" Darvas. Egy színészsors három stációban

"Már a pályakezdés, az Euridike idején úgy bukkant fel az arca a Művész Színház reflektorainak fényében, mint a fiúszépség, amely évek óta hiányzott a magyar színpadról: a minden édeskéstől mentes szőkeség, finom és mégis éles rajzú profil, sugárzóan fiatal szempár, amely nem meghatni és bűvölni termett, hanem látni, kérdezni és válaszolni. Megjelent a férfi, minden hímagresszivitás nélkül, olyanformán, ahogyan előtte a filmvásznon Leslie Howard volt az, és Darvassal csaknem egyidőben, Franciaországban, Gérard Philipe. (...) Szellemi arcképe kezdettől fogva bonyolultabb volt, mint a külső. Lénye, már az Euridike sugárzó fiú-alakításában vibrált a kemény, feszes r-betűk, szigorú z-ék és sz-ek, meg a csaknem léha-laza testtartás, a kulturált báj és az artista biztonság ellentmondásától. Éppen ettől volt lenyűgöző élmény. Ennyi szín egy éppen csak színre toppant színészben!"

Máriássy Judit: Színészarcok - Darvas Iván / Film Színház Muzsika, 1967


Euridiké szerepében Tolnay Klári, Orfeusz szerepében Darvas Iván, Dulac színigazgató szerepében Pécsi Sándor

"Lenyűgöző alakítás Darvas Iván Tuzenbachja. Lényének szinte fizikai átalakulásával ragadja meg a báró karakterének magvát, lényegét: ahogy jobbkezével leveszi cvikkerét, és kinyújtott tenyerével lelkesen szónokol: Én dolgozni fogok! kifejezi ennek a nemes, de tehetetlen jellemnek minden tragikomikumát."

Bacsó Péter: A "Három nővér" színészi alakításairól / Irodalmi újság, 1954.10.30.

Darvas Iván Tuzenbach, Tolnay Klári Irina szerepében látható.

A levelet közzétette, jegyzetekkel ellátta és kontextusba helyezte Bolvári-Takács Gábor, itt.:

Bolvári-Takács Gábor: "Szilenciumomat hatályon kívül helyezni szíveskedjék". Darvas Iván levele Aczél Györgyhöz, 1961, In.: Kritika 2015/9-10. 14-16. oldal

A levél eredeti lelőhelye: Magyar Nemzeti Levéltár XIX-J-4-aaa. Aczél György miniszterhelyettesi iratai. 12. doboz, iktatószám : 967/A/l961.

"Csehov-képem szorosan összefügg Horvai István Csehov-képével, ő az, aki interpretálta, megfogalmazta és meggyőzött felfogásának helyességéről. Bennem gazdagodott és puritánabbá vált a szerző. Szikárabb, nem annyira szép, nem annyira romantikus. Mérhetetlenül keserű, önmagát és világát illúziók nélkül látó, aki észreveszi a kisszerűséget, fölöslegességet, nevetségességet. Keserű, illúziómentes, de igenis optimista. Optimista, csak azért, mert szereti azokat az embereket, akikről megsemmisítő ítéletét kimondja." (Darvas Iván)

Asztrov doktor szerepében, Máthé Évával (Jelena, Szerebrjakov felesége)

"Kárpótlásul (...) Várkonyi jutott nekem: az örökké sziporkázó szellemű varázsló, a gunyoros, fanyar, szellemes vivőr, az istenek kegyeltje, a vasárnapi ember, a Nap fia. Amihez termékeny élete folyamán csak hozzányúlt, az arannyá változott a keze alatt. És akit jó sorsa az ő közelébe vezérelt, az maga is részesedhetett e csodálatos transzfigurációban: a ráeső, pazarlóan gazdag fényárban mintegy csillogóbbá, okosabbá, tehetségesebbé vált mellette ő maga is."


Darvas Iván gondolatai Várkonyi Zoltánról, Lábjegyzetek című memoárjában / 97.o. és 251. o.

A fotón Várkonyi Zoltán (Möbius) és Darvas Iván (Newton)

"Várkonyi Zoltán fedezte föl, »az ő színésze« volt, a háború utáni, rövid életű – hamar államosított – Művész Színházban alakította ki magáról a finom, polgári arcélű, intellektuális és érzékeny sármőr színpadi típusát, amely élete végéig elkísérte. Lehet azt mondani, hogy nem küzdött meg ezért a típusért, mivel ő maga volt az – több nyelven beszélő intelligens rezonőr –, de ez a dolgok leegyszerűsítése. (...) A Vígszínház volt számára »a« társulat, elsősorban Várkonyi miatt, s az is maradt, amikor már vendégszerepelni járt vissza."


Koltai Tamás: A valőr művészete: Darvas Iván (1925-2007) / Színház folyóirat, 2007/8.

"Horvai rendezésének alapvető koncepciója: az életről való lekésettség, a tehetség bárgyú eltékozlásának a felismerése – tragikomikus. Éppen, mert megkésett, mert bárgyú. (...) Ez az Asztrov doktor Darvas játékában nem több és nem kevesebb egy kedves, szellemes, lelkiekben emelkedett, egyebekben kissé léha, korhely cimboránál. Aki illúziók nélkül él, s aki maga is meglepődik, ha egy romlatlan lelkű, csúnyácska lány szájából lelkesülten hallja vissza a saját szép beszédét - amikor pedig nagyon is jól tudja, mennyit ér ez az ő költészete."

Majoros József: Csehov világának új jelentései Horvai színpadán / Színház folyóirat, 1971/1. 13-15. o.


A fotón Latinovits Zoltán (Vojnyickij, Ivan Petrovics, azaz Ványa bácsi), Darvas Iván (Asztrov, Mihail Lvovics, orvos) és Ruttkai Éva (Jelena Andrejevna, Szerebrjakov felesége)

"De adódtak olykor áldott pillanatok is. Amikor – a szó szoros értelmében – csakugyan »eljön az isten«. Amikor világosan hallatszik az angyal szárnyának suhogása. Ilyen volt számomra a Ványa bácsi. Annak idején – Miskolcon – már játszottam egyszer Asztrovot, s emlékszem, mindvégig arra gondoltam akkor (...), micsoda mámoros kaland lenne az, eljátszani ugyanezt Ruttkaival, Latinovitscsal... Aztán mit tesz a sors, néhány évre rá ott álltunk csakugyan, mind a négyen a Víg színpadán, hogy – Csehov ürügyén – felpanaszoljuk saját csalódásainkat, illúzióink vesztét, kiteregessük életünk nyomorúságát (...) "

Darvas Iván: Lábjegyzetek, 258-59. o.


A képen Latinovits Zoltán (Ványa bácsi) és Darvas Iván (Asztrov)

"Darvas Iván zsarnoka magányos és örömtelen. Kiszolgáltatott és állandó védekezésre kényszerül. Szolgálói lesütött szeméből a korbáccsal megfékezett vadállatok sunyi kiszámíthatatlansága villan elő. Ágnes harsogó fiatalsága maga a testté gyúrt lázadás. Arnolf állandó készenlétre ítéltetett ebben a közegben, s Darvas Iván nemcsak gyűlöletessé tudja tenni ezt a megpihenni nem tudó, állandóan résen levő Arnolfot, hanem fáradtságában, reménytelenségé­ben szánalmassá is."

Szántó Erika: Arnolf új arca. A Nők iskolája a Vígszínházban / Színház folyóirat, 1974/2.

Darvas Iván (Arnolf, más néven Törzsöki úr) és Halász Judit (Ágnes)

"Ha Darvas Ivánt színpadon látom, előbb-utóbb mindig a grácia és a melankólia festője, Watteau jut eszembe, híres és talán legszebb képe: Giles, a bohóc. És ha olyan varázshatalmam volna, hogy visszahívhatnám őt közénk, a francia galantéria, korá­nak nagy művészét, vele festetném meg Darvas Iván portréját, azt kívánva tőle, a párizsi olasz és francia színház szerelmesétől: fesse meg a Gilles ikerképét. A szívfájdító egyszerűséget és szépséget. Az alázatos mindenttudást és szomorúságot. Az engedelmes arcot, mely csak intésre vár, hogy a következő pillanatban nevettessen-e vagy könnyeztessen."

Illés Endre: Vázlatok. Gilles / Kortárs, 1978/2.

A fotón Ruttkai Éva (Császár Fruzsina) és Darvas Iván (Rezeda Kázmér)

"Tudja, én sohasem voltam képes azt produkálni, hogy más legyek, mint amilyen vagyok, de nem is törekedtem erre. Sohasem maszkíroztam el a mimikámat, a járásomat, a hangomat azért, hogy a nézők csak tíz perc múlva ismerjenek föl: jé, ez a Darvas! Ez egy másfajta művészet. (...) Én egy dolgot tudok csinálni: hosszú önfegyelmező munká­val, nagy türelemmel nyitottá teszem magam, közben építek egy kis kalitkát, amiben minden benne van. És aztán egyszerűen csak várok, megvárom, hogy belerepüljön a szentlélek."

Nem tudok más lenni, mint ami vagyok. Koltai Tamás interjúja Darvas Ivánnal / Képes 7. 1989/2. 31.o.

"Horvai (...) nem egy eleve boldogtalan Popriscsint akart színpadra vinni, hanem egy eleve boldogságra született, egy derűs, életszerető Popriscsint, nem adva ezzel kibúvót azoknak, akik felelősek az emberért, azzal, hogy a tragédiának szubjektív oka van, az ember természeténél fogva nem való a boldogságra. Ebben is teljesen összetalálkoztak Darvassal."

Czímer József: A napló naplója II. / Jelenkor, 1975/1.

"Tíz esztendővel ezelőtt fergeteges tapsvihar ünnepelte a monodráma alakító­ját, Darvas Ivánt. A kritikai visszhang nem volt ilyen egybehangzó. Néhányan úgy vélték, hogy a színészi teljesítmény ebben az esetben nem művészet, hanem virtuozitás. (...) Mi nem így vélekedtünk, de nem ez döntötte el a polémiát: Darvas Iván tíz éve változatlan magas színvonalon és változatlan sikerrel játssza Popriscsint a Pesti Színház színpadán, s vendégjáté­kokon is. (...) Ugyanaz a Popriscsin ez, mint az 1968-as? Igen, és mégsem."

Berkes Erzsébet: "Embert adjatok!" / Színház folyóirat, 1977/12, 40-41. o.

"Miért ne játszhatná hát el Darvas Iván oroszul is Poprisicsint, Moszkvában, Leningrádban, egyebütt?! — erről a korábban született nagyszerű ötletről beszéltem tovább. Hogy a
vendégjáték terve, az oroszul megszólaltathatóság színpadi lehetősége hallatlanul fölvillanyozta a mi Popriscsinunkat; hogy: mekkora örömmel töltötte el, milyen odaadóan ké­szült rá. A terv végül nem valósulhatott meg.

— Miért nem? — kérdezett közbe Szmoktunovszkij döbbenten, s hozzátette: egy-két filmalakításból ismeri Darvas Ivánt. — Ez nagyszerű! Van egy magyar színész, aki orosz
klasszikust oroszul is el tud játszani, mert az anyanyelvén játszhatja! Ez kö­zép-európai és kelet-euró­pai szenzáció! És ezt akadályozták meg?!

Ezt. Erre mondtak nemet."

Dalos László: A szervezett hiányról / Film Színház Muzsika, 1988/1

Az előadás mindazonáltal több helyen is vendégszerepelt, többek között Szarajevóban, Zágrábban és Varsóban.

"(...) ezek a rajzaim még árnyalataiban sem változnak, minden este ugyanazok. A színpadi rajzolás a darab eredeti változatában, a francia megfogalmazásban nem szerepel: Horvainak támadt az a remek rendezői ötlete, hogy a bomlottságnak ezt a fokát, a Popriscsin lelkében-agyában viaskodó víziókat láttassuk, kivetítsük. Hogy milyenek legyenek a rajzok, azt a próbákon határoztuk el. (...) Ezeknek a megvalósítását hosszas próbálkozások és gyakorlások előzték meg, de végül, amikor elérkeztünk oda, hogy úgy éreztük, végleges formát öltöttek és Horvai igent mondott rájuk, azóta tudtommal egyiken sem változtattam.

— Tudtával? Mire céloz?

— Arra, hogy az előadásokat nem gép, hanem élő ember valósítja meg, így hát talán elképzelhető valamiféle alig észrevehető, vagy észrevehetetlen változás."

In.: Darvas Iván - Popriscsin rajzairól. A néző a mérce (G.M. interjúja) / Film Színház Muzsika, 1973/2. 16. o.

[G.M. = Gách Marianne]

"Janu árva sárnap

2 Nem! Nem bírom elviselni tovább a kínzásaikat! Úristen! Mit csinálnak itt velem! Hideg vizet zúdítanak a fejemre, ütnek, vernek, meg se hallgatnak! Mit csináltam én nekik! Mit adhatok én nekik? Nincs semmim."3

"2 (Világos: csak az ágyon van fény. Az ágyon, hátára kiterítve fekszik, keze és feje lelóg az ágyról. Halál előtt. Az új gépezet rendszere bevégezte munkáját, elérte azt a célt, amely elől régi életéből elmenekült: a teljes fizikai és erkölcsi megsemmisítést. A kisember nem lehet király sehol: nincs számára boldogság a földön. A valóság az illúzió világát is egy és ugyanazon törvény alapján működteti; egy menekülés van: a halál.)

3 (Felemeli a fejét, nem megy, újból megpróbálja felemelni, visszaesik, forgolódik.)"

Részlet az Egy őrült naplója rendezőpéldányából,
In.: Egy őrült naplója - Alkotók az előadásról, Népművelési Propaganda Iroda, 1973. 74-75. o.

(Nyikolaj Vasziljevics Gogol novelláját Sylvie Luneau és Roger Coggio alkalmazta színpadra. Fordította és magyar színpadra Czímer József alkalmazta. A rendezői példányt Horvai István készítette, megjegyzésekkel kiegészítette és illusztrálta Darvas Iván.)

"Két jelentős személyiség tölti ki az estét. Két bohóc. Két vidáman rosszkedvű bohóc. A gyermeki játékosság komolyától a halálfélelmek elvicceléséig terjedő skálán önmagukat mulattatva játszanak. Fölvonultatják megharcolt modorukat. Gesztusaik, hanghordozásuk, technikáik legtöbbje olyan, mintha először látnánk. (...) Darvas Estragon és Vladimírt visszavezette színháztörténetünk két mitikus alakjához: Hacsek és Sajóhoz, akik reményvesztetten várakoznak a kávéházi asztalnál, valami megfoghatatlan változásra, növekvő szorongásukat veszekedő tréfákkal igyekeznek elverni. Darvas és Garas, a fölényes és a riadt, a bölcselkedő és a praktikus tudatosan idézi Komlós Vilmos Sajójának és Herceg Jenő Hacsekjének föl- csattanásait."

In.: Molnár Gál Péter: Hacsek & Sajó a végítéletre vár / Népszabadság, 1994. február 28.

A képen Darvas Iván (Vladimir) és Garas Dezső (Estragon).