Jaschik Álmos és a „halhatatlan papiros”

1936-ban új színház megnyitásának tervéről adtak hírt a lapok. A Fajankó Művészek Bábszínházának egyik szellemi atyja Jaschik Álmos volt. 2020-ban a művész születésének 135. és halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Kiállításunk középpontjában kevésbé ismert bábművészeti tevékenysége és az 1930-as évek bábos törekvései, kezdeményezései állnak, de néhány művön keresztül felvillanjuk életútját, iparművészeti, grafikai, jelmez- és díszlettervezői munkái közül válogatva. A „halhatatlan papiros” kifejezés egy 1930-as kritikából származik és nagyon találó Jaschik életművére. Minden munkája kötődik a papírhoz: könyvkötései, grafikái, jelmezei, díszletei, makettjei, bábjai, rajzfilmje mind papíron születtek, és ha megvalósultak is, ma újra csak a papír – tervek, nyomatok, fényképek - őrzik emléküket. A virtuális tárlatot a PIM-OSZMI gyűjteményeinek anyagából állítottuk össze, látogatóink azonban találnak alkotásokat a Petőfi Irodalmi Múzeumból, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárának gyűjteményéből, az Iparművészeti Múzeumból, magángyűjteményekből és korabeli folyóiratokból is.

Jaschik Álmos az érettségi után 1903-tól az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezde hallgatója lett. Mesterei között Székely Bertalan mellett Nádler Róbert (1858-1938) iparművész, festő, szakíró, Hegedűs László (1870-1911) és Zemplényi Tivadar (1864-1917) festők nevével találkozunk. 1907-ben szerezte meg rajztanári diplomáját és a Székesfővárosi Iparrajziskola tanársegédként alkalmazta. 1909-ben a könyvkötészeti műhely vezetésével bízták meg. Itt szerzett tapasztalatait az 1922-ben megjelent A könyvkötőmesterség című munkájában foglalta össze. Jaschik az 1910-es évekre a magyar könyvművészet, grafika, majd a szcenika meghatározó alakja lett. Számos elméleti cikke kortárs szakmai kérdésekre reflektált.

Jaschik grafikusként is maradandót alkotott. 1908-ban jelentek meg első grafikái, Benedek Elek Huszár Anna című regényének illusztrációi. A rendkívül gazdag életmű bizonyítja a művész hatalmas műveltségét és széles látókörét. Régi és kortárs, mese és költemény, regény és dráma egyaránt megmozgatta alkotói fantáziáját. Arany Jánostól Petőfin át Vörösmartyig, Adytól Babitson és Herczeg Ferencen át Tormay Cecilig illusztrációk százait készítette írásaikhoz. A megrajzolt művek között ott a Biblia éppúgy, mint régi magyar mondák vagy népmesék. Alkotásai számos közintézményben és magángyűjteményben szóródtak szét. 

Jaschik Álmos a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt elveszítette mintarajziskolai állását, 1920-ban azonban megnyitotta magániskoláját, ahonnan három évtized alatt grafikusok, képző- és iparművészek tucatjait indította el pályájukon. Jaschik művészetpedagógiájának egyik legfontosabb alapelve volt, hogy tanítványait a „Grand Arttal" szemben az alkalmazott grafika irányába terelte. Nagy hangsúlyt helyezett a reklám-, csomagolás- és kirakattervezésére, hallgatói iparművészeti tanulmányokat is folytattak.

A Jaschik iskola évente rendezett műterem-kiállítást, majd 1927-től rendszeresen részt vett az Iparművészeti Társulat tárlatain, alkotásaikat egy-egy téma köré csoportosítva. 1927-ben „áruművészeti kiállítást” szerveztek, amelyen csomagolásterveket, kereskedelmi plakátokat, könyvgrafikákat mutattak be. 1928-ban újszerű, magyaros karácsonyfadíszekkel jelentkeztek a karácsonyi kiállításon. A következő évben jelmezeket és maszkokat láthattak az érdeklődők a farsangi kiállításon. Az 1930-as tárlat középpontjába a gyermekkor került, gyermekruhák, -bútorok, játékok és taneszközök alkották a kiállítás anyagát.

Az intézménynek sajátos arculatot adó, pedagógiai tevékenységét meghatározó szakmai kapcsolatok egyike 1925-ben kezdődött. Jaschik abban az évben hívta meg tanítványai kiállítására Németh Antalt (1903-1968), a Magyarság kritikusát, aki az 1920-as évek elején Blattner Géza bábszínházában ismerkedett meg a színházi kulisszatitkokkal. A fiatalember Jaschik iskolájának tanára lett, majd 1929-30-ban a Szegedi Városi Színház rendezőjeként, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház igazgatójaként kapott lehetőséget újszerű, modern színházi felfogásának gyakorlati megvalósítására.

Jaschik másik fontos munkatársa Benedek Kata (1903-1988) lett. A későbbi grafikus, jelmez- és díszlettervező 1921-ben jelentkezett a művész magániskolájába, három éven át tanítványa, majd tizennyolc évig tanártársa és asszisztense volt.

 

Jaschik Álmos hallgatói Magyarországon elsőként tanultak makett-építést. Ennek okát a művész így indokolta a Magyar Iparművészet lapjain 1927-ben: „A makett-építés tanulmányi értelme elsősorban az volt, hogy a térfantázia kiélését néhány modern térprobléma megoldásának keresése közben lehetővé tegyem, másodsorban, hogy megindítsak egy tanulmányi munkaprogramot, mely a jövőben művészi bábjáték formájában váljék megvalósíthatóvá.”  Az iskolai tárlatokon időről időre fel is bukkantak bábszínházak. 1927-ben „Máday Gréta ötletes és megoldásában nagyszerű bábszínháza” volt látható, az 1930-as gyerekművészeti kiállításra Braun Lenke és Zsengeri Rózsi készített „paprikajancsi színházat”, utóbbit az Esti Kurír mesterműnek nevezte. Sajnos ezekről nem maradtak fenn fényképek.

Németh Antal kapcsolatai több hazai és nemzetközi bemutatkozást is biztosított Jaschiknak és hallgatóinak. 1929-ben Szegeden rendeztek színházművészeti kiállítást, majd 1932-ben a Goethe emlékévhez kapcsolódóan az Ernst Múzeumban mutatkoztak be a Jaschik-tanítványok. A kiállítás anyagát Ein ungarischer Goethe-Cyklus címen Münchenben, Berlinben és Kölnben is bemutatták. 1933-ban modern olasz drámákat dolgoztak fel, műveik az Andrássy úti Kamara Színházban – a Budapest Bábszínház mai épületében – kerültek kiállításra. Emellett a két művész levelezéséből az iskola Hauptmann-, Maeterlinck-, Mozart- és Offenbach-kurzusairól is értesülünk.

Jaschik Álmos első díszletterveit a Thália Társaság részére készítette. Az 1920-as évek elejétől a Szentpál Olga vezette táncstúdiónak dolgozott rendszeresen. Legfontosabb munkái azonban Németh Antal rendezéseihez tervezett jelmezei, díszletei, többek között a Csongor és Tünde több előadásához (1929, 1937, 1941), Az ember tragédiájához (1932), a János vitézhez (1936) Aristophanes Madarakjához (1938) és a Peer Gynthöz (1941) készült alkotásai. Olyan különleges előadások látványvilágát is ő teremtette meg mint Kállay Miklós A roninok kincse (1936) című japán témájú drámája, a Gyémántpatak kisasszony című kínai történet (1936) vagy Babay József A csodatükör című magyar népi mesejátéka. Jaschik részletező és mesélőkedve, késő szecesszióból merítő Art Deco stílusa talán nem minden ponton illeszkedett Németh Antal újszerű, modern elképzeléseihez, kapcsolatuk mégis eredményes és gyümölcsöző volt. Esetében nem csupán díszlet- és jelmeztervezésről beszélhetünk, mert kitartóan kereste a színpadi látvány megújításának technikai lehetőségeit, amit számos előadás általa festett vetített hátterei igazolnak. A technikát először A roninok kincse előadásában alkalmazta.

Németh Antal és Jaschik Álmos kapcsolatának különös emléke az fénykép, amely a Nemzeti Színházban 1941-es tevékenységéről készült film forgatásán készült. Jaschik nem csak a Nemzeti Színházban dolgozott. Az 1940-es években alkotásait a Madách Színházban is láthatták a nézők. 

A magyar művészi bábjátszás hivatalos kereteinek megteremtésére 1931-ben a Magyar Műhely Szövetség keretein belül tették az első kísérletet. A korabeli sajtóban Magyar Bábszínház Barátok Céhe néven tűnik fel a szervezet, amelynek célja kiállítások, bemutatók rendezése lett volna a műfaj népszerűsítése érdekében. Az intézményes forma létrehozását Blattner Géza – a Párizsban működő Arc-en-Ciel bábszínház megteremtője – kezdeményezte, aki az 1929-ben alapított Nemzetközi Bábművész Szövetség (Union Internatinale de la Marionette - UNIMA) 3. kongresszusa után annak magyarországi képviselője lett. A korszak kiemelkedő bábművészei, többek között Szokolay Béla, A. Tóth Sándor, Büky Béla, Bevilaqua-Borsodi Béla, valamint Németh Antal és Jaschik Álmos támogatásával szerveződni kezdhetett az UNIMA magyar fiókja. A Céh tevékenységéről azonban nincsenek adatok, működése további kutatás tárgya.

Ugyanabban az évben jelent meg a Napkelet kiadásában Mécs László (1895-1978) katolikus költő Bolond Istók bábszínháza című műve Jaschik rajzaival. Ezek az illusztrációk Jaschik bábművészeti érdeklődésének első emlékei, a szereplők marionett-figurák. A mű „ha gyerekkönyvnek készült is, valójában haláltánccal végződő, keserű, szarkasztikus mese” (Bakos Katalin). A néhány oldalas, rövid verseket tartalmazó kötetben a bábjátékos szív alakú bábszínházával végigjárja Magyarfalvát, Szegényfalvát, Vénlányfalvát, Ördögfalvát, míg Temetőfalván be nem fejezi vándorlását. Eközben – sajátos szemszögből – néhány sorban megidézi például Toldi Miklós, Kinizsi Pál, Dózsa György, Hamupipőke, Piroska és „farkas-fejű, disznószívű milliomos”, Szent Erzsébet és Szent Ferenc alakját is. A kiadvány a grafikáknak és a folyóírást középkori minusculákkal imitáló szövegnek köszönhetően sokkal inkább könyvművészeti, mint irodalmi érték. A grafikák Jaschik számára előtanulmányok is lehettek későbbi bábterveihez. A művész a kötet illusztrációit megjelenésük évében az „Újságrajzolók kiállításán” is bemutatta a Nemzeti Szalonban.

1933 nyarán a Magyar Műhely Szövetség keretein belül hirdettek pályázatot Vitéz László bábfej-tervekre a bábjáték rajongói. Talán ekkor születtek Jaschik Álmos a népi hős alakját újragondoló tervei is. A történet – amelynek megtervezett szereplői a vidám, kackiás bajszú Vitéz László, az apa, az anya, a király és a boszorkány – nem ismert. 1933 szeptemberében megnyílt a „Művészi Bábjáték Propagandája” első kiállítása – az őszi Lakberendezési Vásáron. A rendezők Blattner Géza, Várady József és Szokolay Béla voltak, a kiállításon naponta két előadást tartottak. Ezeken Büky Béla, az árnyjáték nagymestere és id. Kemény Henrik, a vásári bábjáték egyik éltetője biztosan fellépett. A Tóth. Sándor is bemutatta cserkészbábjait. A kiállításon látható volt Blattner párizsi bábjainak egy része, sőt a zárónapon mozgásbemutatót is tartott. A tárlat meghívó-képeslapja arról is értesít, hogy a szervezők decemberben a díszelőadás keretében be tervezték mutatni „a bábjáték összes műfaját”. Szokolay Béla hosszabb történeti összefoglalót írt a kiállításhoz a bábjáték történetéről, a „jelen” kapcsán Büky Béla mellett Jaschik nevét emelte ki. A szöveg a bábjáték barátainak céljaival ér véget: „a bábjáték-kultusz megteremtése Magyarországon; az összes szétszórt kezdeményezések összefogása, a művészek, (írók, zeneköltők, előadók, tervezők) munkájának szervezése; a bábjátékok barátai a közönség és a művészek közös munkájában látják biztosítva a magyar bábszínház jövőjét!” Sajnos a kiállítók névsorát nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy Jaschik alkotásai is szerepeltek a tárlaton. 1933 végén hivatalosan megalakult a Magyar Művészi Bábjátékok Barátainak Egyesülete. Az elnök Jaschik Álmos, a társelnök Blattner Géza lett, az alelnökök között Pekáry István, Büky Béla, Németh Antal, Rónai Dénes és id. Kemény Henrik nevét is olvashatjuk.

A Művészi Bábjátékok Barátainak Egyesülete már megalakulása évében támogatott egy bábszínházi kezdeményezést: az Athenaeum Bábszínház tevékenységét. A társulat művészeti vezetője Baloghy Mária író, újságíró, pedagógus volt. A bábszínház egyik rendezője Bevilaqua-Borsodi Béla lett, a „dekorációról” Zsille Kálmán festőművész gondoskodott. A munkáról a Pesti Napló számolt be részletesen: „A groteszk motívumú fejek, a meseszerű gyermekstílusban tartott kosztümök, a székely és dunántúli mesekincs pompájával ékes díszletek” már készültek 1933 novemberében a Pesti Napló szerint. A bemutatandó darabok: „Lúd talpú Musstafa, a bölcs budai török kádi tragikomikus esete két agyafúrt lókötővel, Vitéz László deli kalandjai Lengyelországban és a Tündérföldön, Bongó kutya és Medvebocs esete a karácsonyi meséskönyvekkel és a Törpekirály meg a Holdvilág históriája két jó kis gyerekkel” – nyilatkozta a repertoárról Bevilaqua-Borsodi Béla. A bábszínház alakjainak életre keltésére professzionális mozgatót kértek fel, a városligeti bábjátékos-mestert, Hincz Károlyt. „E bábok mozdulatain évszázados stílus érződik meg. Népi játékukat az Athenaeum Bábszínháza fogja átváltani irodalmivá.” A szervezők a gyermekelőadások után a felnőtt közönséget is meg kívánták szólítani, ezeknek az előadásoknak – Goldoni és a commedia dell´ arte, Mozart, Donizetti, Rameu műveiből – a megszületéséről azonban nem tudunk. Zsille Kálmán életműve kevéssé kutatott, azonban a Bábtár érdekes grafikákat őriz tőle 1927-28-ból. A „Vitéz László mint a magyar »Marionette« katonafigurája” című dosszié 10 számozott rajzot és azok vázlatait tartalmazza, Zsille és Bevilaqua-Borsodi aláírásával. Az alkotások a Németh Antal szerkesztette, 1930-ban megjelent Színészeti Lexikon bábművészeti szócikkeihez készültek. A kiadványba ugyan nem kerültek be, de jelzik az Athenaeum Bábszínház esztétikai törekvéseit.

1936-ban a Magyar Művészei Bábjáték Barátai Egyesületének vezetésével a műfaj iránt rajongó művészek Fajankó Művészek Bábszínháza néven próbáltak játszóhelyet nyitni. A résztvevők a korszak kiemelkedő képző- és iparművészei, költői és prózaírói. A szervezők között ott találjuk Szokolay Bélát, Tüdős Klárát, az Operaház jelmeztervezőjét, Jaschik Álmost, Benedek Katát, Büky Bélát, Blattner Gézát. Darabot ígért a bábszínháznak Tersánszky Józsi Jenő, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Szép Ernő, Babits Mihály, Hatvany Lili, Keleti Artúr, Lesznay Anna, Paulini Béla. A képzőművészek közül Aba-Novák Vilmos, Batthyány Gyula, Pekáry István, Molnár C. Pál, Biai-Föglein István neve olvasható a híradásokban. A bábszínházi kezdeményezésről fényképekkel gazdagon illusztrált cikkben számolt be a Színházi Élet, közölve Jaschik Álmos díszlettervét és Benedek Kata marionett-tervét Az egyszeri királyfi című darabhoz, Pekáry István „parasztbábuját”, Aba-Novák Vilmos, „képviselő” bábtervét.  A lapban elkészült bábok fényképe is megjelent, egy középkori dáma és páncélos lovag figuráiban Arany János Pázmán lovagjának alakjait fedezhetjük fel, illetve láthatjuk Szokolay Béla bábfiguráit a Buta Béla utazása a Holdba című előadáshoz. Faragó Baba írása szerint a nyitó darab Tüdős Klára Margaréták című „legendája” ekkor már kész volt. A „társulat” gyermek és felnőtt műsort tervezett, céljaik között szerepelt Madách Imre Az ember tragédiája című művének bábszínpadra állítása is. Jaschik két mesefeldolgozáshoz készített bábterveket, a Pancimancihoz és A cinkotai kántorhoz. A műfaj népszerűsítéséért karácsonyi kiállítást szervezett az egyesület. A tárlat meghívóján a következő sorokat olvashatjuk: „A bábjátszás világszerte egyik leghatásosabb eszköze a gyermeknevelés és a nemzetnevelés munkájának, s egyben igen fontos része a népek művészi kultúrájának.” 1936 decemberére a választmány is megújult: elnök Jaschik Álmos maradt, a vezető tagok Tüdős Klára, Büky Béla, Benedek Kata, Várady József, Szokolay Béla, Krupka András és Biai-Föglein István lettek. A Fajankó Bábszínház végül sosem nyílt meg, azt a bürokrácia akadályozta meg. A színháznyitási engedély mellett a társulattól mutatványosi engedély kiváltását is elvárták, azonban ez olyan szinten növelte a volna kiadásokat, hogy a szervezők visszaléptek.

Jaschik Álmos 1919-ben a Nemzeti Szalonban mutatta be Három fonó nénike című meseillusztrációját. Talán az is Pancimanci történetéhez készült. A Rumpelstilzchen, Tűzmanó, Lumpenstikli, Koppciherci, Tancika-Marcika néven is ismert manó (ördög) nemzetközi figura, aki szalmából aranyat fon a királynévá lett lusta lány helyett. Az alku: ha megmondja a nevét, akkor eltűnik, ha nem, magával viszi. A kétségbeesett asszonyon a véletlen segít: a királyi vadász kihallgat az erdőben egy tűz felett boldogan ugráló alakot, aki a saját nevét, a „Pancimanci”-t kiabálja. A történetben felbukkan három öregasszony is: az egyik földig görnyed, a másiknak csésze méretű az ajka, a harmadiknak hasig ér a nyelve. Őket a lány hívja az udvarba, hogy a király lássa, miként csúfítja el a sok fonás a szép asszonyokat.  Férjeura meg is tiltja, hogy rokka elé üljön még egyszer. A bábjátékhoz kilenc pasztellrajz készült. Mindegyik figura karikatúraszerű, ez a vonás a három szövőasszonynál még hangsúlyosabb – az alkotások jól mutatják Jaschik kedélyes humorát. A bábtervek szerepeltek az 1936-os karácsonyi kiállításon, az arról készült filmhíradóban jól láthatóak a falra helyezett képek.

A Pázmán lovag mellett egy másik irodalmi Mátyás történet is felkerült a Fajankó Bábszínház tervezett programjára. A cinkotai kántor és Mátyás király több népmesében szerepelnek, Jaschik Álmos azonban a Jókai Mór által lejegyzett-megírt szöveget vette alapul bábfigurái megtervezésekor. Eszerint a cikontai plébános egy régi iratot talál, amelyben apátsággá nevezték ki a helyet. Ennek érvényesítéséért levélben fordul Mátyás királyhoz, aki három kérdés megválaszolását kéri. A plébános helyett a kántor járul a király elébe és furfangosan megválaszolja a kérdéseket. Jutalmul nem kíván mást, csak hogy a cinkotai icce kétszer akkora legyen, mint máshol. Arról azonban elfeledkezik, hogy a dupla méretű sör-bor ára ne emelkedjen duplájára. A bábjátékhoz négy pasztellrajz készült. A marionett-figurák közül a címszereplő megtermett, pirospozsgás, jó kedélyű alak. A plébános az ellentéte, sovány, szikár aszkéta. Mátyást csupán néhány vonással rajzolta meg a tervező, mégis jellegzetes, a történeti hagyományokat őrző reneszánsz alak, hatalmas orral, arany babérkoszorúval. A negyedik szereplő a „királyi lovasfutár”. A Bábtár egy tussal rajzolt jelenetképet is őriz az előadásból. Jaschik nem először dolgozta fel a történetet: 1926-ban a Céhbeliek Nemzeti Szalonban rendezett kiállításán Mátyás mesék illusztrációival szerepelt, ezek között a cinkotai kántorhoz készült „színes tollrajzot” is láthatták a látogatók. A bábtári gyűjteményben további két, a Fajankó Bábszínházhoz köthető terv található, ezek készítője Benedek Kata. A képregényhősből bábszínpadra álmodott Lekvár Peti történetének két szereplője, az Apa és a Szakácsnő kesztyűs bábtervek, stílusuk azonban zavarba ejtően közel áll a Pancimanci és A cinkotai kántor figuráihoz.

Három évvel a Fajankó Bábszínház kudarca után interjú jelent meg Jaschik Álmossal a Film Színház Irodalom hasábjain, amelyben újra bábszínház megnyitásában reménykedett. A kezdeményezést ekkor a Székesfővárosi Népművelési Bizottság karolta fel. A cikk illusztrációi a Fajankó Bábszínház repertoárjára is utalnak. Ezek között A cinkotai kántor, a Pancimanci mellett A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a Csihán királyfi (a csizmás kandúr gazdája), A vaskirály és Arany János A fülemile című versének egy-egy pillanatképe jelent meg a lapban, „fehér árnyképként". A tervek szerint a bábszínpadon feltűnt volna a Pázmán lovag és a Hétszünyükapanyányimonyók is.

A 1939-es újságcikk szerint a felsorolt történetek marionettjei meg is valósultak, Jaschik bábjai azonban elvesztek vagy lappanganak. Érdekes, ahogy Jaschik és tanítványai egy-egy témát többféle formában is feldolgoztak, keresve az adott történet legtökéletesebb művészi formáját. Említettük, hogy a bábfigurák tervezése előtt Jaschik már készített színes tusrajzot A cinkotai kántorhoz, a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi A fülemile rajzsorozatát, A kiskakas gyémánt félkrajcárját rajzfilm formájában is megvalósította, a mesét illusztrálta is.

Jaschik Álmos és társai bábos törekvései az 1930-as években nem érték el céljukat, a számos kezdeményezés mindegyike vagy bürokratikus okokból vagy a világtörténelem eseményei miatt kudarcba fulladt. Fennmaradt bábtervei, rajzai, illusztrációi mégis azt mutatják, hogy elkötelezett híve volt e művészeti ágnak, és őszintén hitt abban, hogy a bábjátszás a magyar nemzeti kultúra egyik alapköve lehet. Budapesten hunyt el, 1950. szeptember 12-én.