Édes és keserű

Bara Margit Éva (Kolozsvár, 1928. június 21.) Kossuth-díjas magyar színész. Székely eredetű családnevének eredeti formája Barra volt, édesapja változtatta meg Barára. 1955-ben települt át Magyarországra. Állandó szerződései (Petőfi és Jókai Színház 1955–1957, Nemzeti Színház 1957–1966, József Attila Színház 1966–1977) azt jelzik, mintha folyamatosan jelen lett volna színházi életünkben. Már első filmszerepe országos és nemzetközi ismertséget és népszerűséget hozott. Sikerei csúcsán, 1964-ben,  egy politikai kirakatper hátsó kertjéből alaptalan pletykahadjárat indult ellene, mely lelkileg megtörte, a színpadon elbizonytalanította. A hatalmon lévők meg sem hallgatták, a szakma nem állt mellé, a Nemzeti Színházból kitették, a filmek elmaradtak, a József Attila Színházban  méltatlan feladatokat kapott. 49 évesen, 1977-ben úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színészi pályáról. Többen nem értették, vajon miért?

1964-ben minden jel arra mutatott, hogy pályája csúcsára ért: Magyarország legnépszerűbb színésznőjének választották a nézők a Filmintézet felhívása nyomán. A Nemzeti Színházban ő kapta a Farkas-Ratkó-díjat a társulat tagjainak titkos szavazatai alapján.  1964 őszén azonban láthatatlan szálakon elindult egy folyamat, mely Bara életére is beláthatatlan következményekkel járt. (És bontani kezdték a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren...) Ami az első életszakaszban nem adatott meg, a következő évek elhozták: szerető férj, biztonság, gyermek, unoka. A pályáért cserébe? Életéről egy 1966-ban készült film címe jut eszünkbe – ebben még játszhatott –: Édes és keserű. Így, párban, mindig egyszerre.

  Bara Margit tizenhat éves korától, a gimnáziummal párhuzamosan, a színművészeti intézetben is tanult. Míg 1944. augusztus végén szőnyegbombázás tarolta le Kolozsvárt, ősszel már bent vannak a szovjet csapatok a városban, de az iskolák zavartalanul működnek, a magyar többségű város tovább élhette "békebeli" életét. (A román kiugrás gyümölcse: nincs több bombázás.) Az alig tizenhét éves Bara Margit első szerepét a Szendrő József vezetésével megalakult Szabad Színpadon, Tömörkény István Barlanglakók című darabjában játszotta. A kritikák tanúsága szerint művészi hitellel. Az élet úgy hozta (mivel a színművészeti intézet Marosvásárhelyre költözött), hogy diploma nélkül szerződött le az 1944–1945-ös évadra a kolozsvári Magyar Színházhoz. Előbb segédszínész karkötelezettséggel; majd színész státuszba került. A később sokat emlegetett kitűnő alkati adottságai: szépsége, büszke tartása kevés lett volna olyan szerepek eljátszásához, mint Ledér (Csongor és Tünde), Roxane (Cyrano), Diana (A kertész kutyája), Özvegy (A medve), Mása (Három nővér), Raschel (Vássza Zseleznova), Marianna (Tartuffe). Eleinte "fejlődőképes tehetségnek", "az előadás mentőkörülményének" írták a kritikák, fiatalos kiforratlanságát emlegették (tizennyolc-húsz éves ekkor!), hogy nem sokkal később már intelligens, őszinte, közvetlen játékát dicsérjék.

1949-ben Romániában is győzött a "népi demokrácia". Elszántan folyt a kultúrélet megtisztítása a színházakban is, a műsorterv új neve: műsorpolitika. Sematikus szovjet darabokat adtak, kolhozpropaganda tombolt, talán még nagyobb lendülettel, mint Budapesten.  Az orosz klasszikusokért rajongó Bara a nevelési célzattal bemutatott művekben nem lehetett igazán meggyőző. Játékából hiányolták "a forradalmi tüzet", "az erkölcsi nagyság felmutatását", "a proletárlány öntudatosságát"; és azt is a szemére vetették, hogy nem érzékeltette eléggé egy különösen ellenszenves "burzsoá-lány" fékevesztett gonoszságát.

Bara Margit 1955-ben szerelmi házasságot kötött kalandos sorsú, egy házasságból már kilépett kollégájával, a "szívdöglesztően jóképű", nála kilenc évvel idősebb Halász Gézával, aki 1949-ben került Kolozsvárra egy államközi szerződés révén. Ennek előzményei: a különlegesen jó megjelenésű fiatalembert a színiakadémia elvégzése után, 1942-ben, az Új Magyar Színház, majd a Vígszínház szerződtette. A német megszálláskor, 1944 áprilisában frontszolgálatra vezérelték, de ősszel már a Nemzeti Színház színpadán játszott Kiss Ferenc igazgatása alatt. A háború után a Művész Színház társulatában  szerepelt. A színházak államosításakor került Kolozsvárra. Előbb epizódszerepeket kapott, majd főszerepek sorát játszotta, de a  sikerek nem csillapították honvágyát; s 1954-től kérvényekkel  bombázta a román hatóságokat, hogy visszatérhessen Magyarországra. A kolozsvári színházban csak szerepre szerződött, s végül 1955-ben kapta meg az engedélyt. Gyors távozásában az sem akadályozta meg, hogy alig néhány hónapja vette feleségül Bara Margitot. Bara, élete legnehezebb döntését meghozva – imádott szüleit hátrahagyva, protekcióval áttelepülési engedélyt szerezve – pár hónap múlva követte férjét. Halász, ígéretéhez híven, "előkészítette a terepet": eljuttatta a feleségéről készült fotókat régi ismerőséhez, Ranódy László filmrendezőhöz... 

 "Kolozsváron soha nem képzeltem, hogy Magyarországon fogok élni. Amikor idekerültem, nekem legalább olyan idegen volt minden, mintha Belga-Kongóban lennék,  Itt minden nagyon más volt, mint otthon, Gézán kívül senkit nem ismertem, de nem tudtam ezen rágódni, mert rögtön elkezdtem filmezni Ranódy Lászlóval. A filmgyárban rengeteg emberrel találkoztam: ott volt Ajtay [Andor], Bihari [József], Balázs Samu, Dajka Margit, akiket még Kolozsváron láttam."

"Azon is meglepődtem sokszor, hogy engem úgy látnak, hogy jól nézek ki. Kezdtem figyelni magam, és ez adott egy kis önbizalmat, hogy engem szépnek látnak. De nem ezért mentem erre a pályára, hogy én magamat mutogassam."

Bara Margitot áttelepülése után néhány hónappal Apáthi Imre szerződtette a Petőfi Színházba. Tehetséges, fiatal társulatba került. Halász Géza mellett ott játszott a fogságból éppen haza került Somogyvári Rudolf, Bitskey Tibor, Szabó Gyula, Görbe János, Bánki Zsuzsa, Inke László, Rozsos Isván, Molnár Tibor is. Bara Keszi Imre Törvényen kívül című színművében mutatkozik be a budapesti közönségnek, 1956 elején. A kritikusok azonnal felfigyelnek sajátos ízű, szép beszédére, kellemes hangjára. 

"Az én környezetemben soha nem volt alkoholista. Fogalmam sem volt róla, hogy mi az. Ha tudtam volna, talán nem gondolom, hogy majd én segítek rajta.  Megkíséreltem szembesíteni önmagával. Aztán ezzel felhagytam, hogy ne növeljem a bűntudatát. Érzékeny, mély gondolkodású ember volt."

"Nagyon haragudtam Gézára. Becsapott, itt hagyott magamra." A sok munka, és imádott szülei tartották benne a lelket, akik egymást váltva jöttek hozzá  Kolozsvárról.  A Ház a sziklák alatt forgatása csodálatos helyszínen zajlott, pontosan ott, ahol Tatay Sándor, a film alapjául szolgáló  novella szerzője élt és alkotott: Badacsony sziklái alatt.  "Én is, meg az én jó anyám is ekkor láttuk először a Balatont. Megnéztük minden szegletét, magunkba szívtuk. A mama két hónapig velem lakott a hegyen, részt vett a forgatásokon. Ősz volt, olyan szép ősz,  hogy az ember néha majdnem sírt ettől a gyönyörűséges szépségtől." Korán sötétedett, estéket jó hangulatban töltötte a stáb. Makk Károly, a rendező életszeretete mindenkire átragadt. 

"Amikor meghalt Géza, el akartam jönni a színházból. Nem tudtam hova, csak el. Egy csere folytán Temessy Hédi helyére kerültem a Nemzeti Színházba. Ez volt életem legrosszabb lépése! Az a színésztemető nekem valóban temető volt. Sokan – úgy szólván – szóba sem álltak velem a kilenc év alatt, amíg ott voltam. Major kezdetben rendes volt. Játszottam több kisebb, és több jelentős szerepet is, de ebből csak kevés volt olyan, amit igazán nekem szántak." (Bara Margit, 1991) A képen Apáthi Imre és Várkonyi Zoltán között ülve hallgatja Major Tamás igazgató évadnyitó beszédét

Grigorij Konszkij, a moszkvai Nagyszínház főrendezője filmbeli alakításai alapján választotta ki Törőcsik Marit Alekszej Arbuzov Tánya című darabjának főszerepére és Bara Margitot egy fontos mellékszerepre (Duszja). Barát leginkább azért, hogy megnyugtató kisugárzásával biztonságot nyújtson a színpadon még bátortalan Törőcsiknek. Major Tamás úgy vélekedett, hogy Törőcsik még nem alkalmas Tánya szerepére. Az előadás sikere viszont Konszkijt igazolta.

Bara Margit lelki alkata leginkább a Bakaruhában Vilmájával volt rokon. Intellektusa, vívódásra hajlamos habitusa ugyanakkor olyan asszonyok megformálására is alkalmassá tették, akik – mint Ibsen Nórája – ráeszmélnek élethazugságaikra, és kitörnek a „babaházból”. Legalábbis megpróbálják. Az első lázadó nőalak filmszerepei sorában A szegény gazdagok egzotikus szépségű, villogó szemű Anicája, akinek szenvedélyes szerelme izzó gyűlöletté változik: „Na megállj, Fatia Negra!”

Az 1960-ban forgatott Zápor című filmben Pató (Páger Antal) durván bánik szép és érzékeny feleségével, Marival. Miskei, az energikus téeszelnök (Bessenyei Ferenc) beleszeret az asszonyba. Mari keserűen ellenáll a szenvedélyes rohamnak, valami mégis eltörik benne: elhagyja férjét. Az 1962-ben készített Kertes házak utcája szintén jelen idejű történetet mesélt el. A feleség butának és üresnek érzi életét a számára tökéletes jómódot biztosító férj (Pálos György) oldalán. Ekkor lép színre egy messziről jött, talán unatkozó, egyébként nős férfi (Gábor Miklós). Vajon kinyílik a kalitka ajtaja? 

Bara Margit nem szerette a Nemzeti Színház légkörét, mégis úgy érezte, hogy odatartozott. "Az én igazi színpadi sikerem mégis oda köt, mert ott játszottam az Élő holttestben. De meg kell mondjam, ha nem egy moszkvai rendező, Konszkij rendezi a darabot, akkor nem én játszottam volna a szerepet. A színház előzetes szereposztásában én nem szerepeltem, Konszkij ragaszkodott hozzám."  (Részlet egy 1991-ben készült interjúból)

"Győrbe kellett mennem Karenina Annát eljátszani, hogy megízleljem az igazi színpadi sikert. Annában megvan minden, amit egy színésznő megélhet a színpadon. A szenvedély, a kétségbeesés... A lázadás merészsége. Mindig a színpadon elérhető teljességre vágytam."

Bara Margit 1964-ben Győrben vendégszerepelt Lev Tolsztoj – Székely Júlia Karenina Anna című művében. Az előadást Angyal Mária rendezte.

Alig ért haza a sikeres Karenina Anna-bemutató után Győrből, az 1963–1964-es évad végi társulati ülésen megkapta a Farkas-Ratkó gyűrűt.  Mintha azt üzennék a titkosan szavazó kollégák a sokszor bizonytalan színésznőnek: szeretünk, bízunk benned, tehetségesnek tartunk.    

És a legtörékenyebb állapot. Elmúlik. Az egyik pillanatban még: címlapok, interjúk, filmajánlatok. A Filmintézet és a Fővárosi Moziüzemi Vállalat felmérést készített a mozilátogatók körében, többek között arról is lehetett nyilatkozni, ki a legkedvesebb színésznőjük. Bara Margit kapta a legtöbb szavazatot, még Ruttkai Évát is megelőzte! És néhány hét múlva minden megváltozott…

"Egyszer csaj futótűzként kezdtek terjedni rólam mindenféle gusztustalan pletykák. Kezdetben nem is tudtam, hogy viszonyuljak hozzá, komolyan vegyem-e vagy sem. De aztán láttam, hogy itt vérre megy a dolog. Pánikba estem. Elkezdtem kapkodni, kihallgatást kértem jobbra-balra, de a legtöbb helyen nem fogadtak.

Hogy mik voltak azok a dolgok, amibe engem belekevertek, jobbára mostanában tudtam meg. Olyan pontosan most sem tudom, ahogyan az emberek szeretnék tudni – vadászházak, hajnali repülések…" (Részlet egy 1991-es interjúból)

Bara Margit és Onódy Lajos neve – tudtuk és szándékuk nélkül – összefonódott. Soha nem találkoztak. Ki volt Onódy? A szocialista rendszer kezdeti szakaszának egyik legsikeresebb vállalatvezetője a háború előtt a Ganz gyárban segédmunkás, villanyszerelő majd műszaki tisztviselő volt. A katonai szolgálat alatt kapcsolódott be az illegális kommunista mozgalomba. Kalandjai a Gestapóval, embermentő akciói (később a Világ Igaza címet is megkapta), csodával határos megmenekülése a kivégzéstől, életrevalóságának figyelemre méltó jelei. 1945-ben az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi vezetője lett. 1949-ben a győztes párt felkérésre megszervezi a Büfé Nemzeti Vállalatot. Feladatkörébe az államosított vendéglátóipari egységek működtetése tartozott. Nagyszerű kapcsolatai, nyugaton szerzett tapasztalatai nyomán - 1953-tól már Éttermi és Büfé Vállalat vezetőjeként - kimagasló eredményeket hozott "a lakosság színvonalas ellátása", mint kádári célkitűzés terén. Az első Mézes Mackó büfé a Kígyó utcában 1959-ben, Tárgyik Sándor hidegkonyhai mester ötlete nyomán nyílt meg. A hálózat évtizedekig nagy népszerűségnek örvendett az országban.

"Tovább kellett játszanom, borzalmasan kínlódtam. Segítséget kértem a színháztól – elbocsátottak, ez volt a reagálás.” (Ekkor Both Béla volt az igazgató, vele hajtatták végre az ítéletet.) "A színészszakszervezet sem állt mellém." Félt kimenni az utcára, ahol leköpték, durva szavakat kiáltottak az arcába, "Menekülni! De hová?" Szerető szülei hazavárták, de rádöbbent, hogy a pletykáktól Kolozsvár sem védi meg. 1965 augusztusában házasságot kötött Gyarmati Dezsővel.

Aczél Györgynek csak egy telefonjába került, és Bara Margit máris az angyalföldi színház tagja lett, Fodor Imre igazgató nem kis örömére. Rögtön el is játszhatta Osztrovszkij Farkasok és bárányok című darabjában Kupavináját, a báránybőrbe bújt farkast... Bara még tartotta magát, és titkolta, de szinte páni félelmet érzett a közönség előtt. Ezután nem kapott többé fontos feladatot, mintha itt is utolérte volna a láthatatlan kéz. Ám a sors mégis kegyes volt hozzá: 1968-ban édesanya lett. Kislánya, Gyarmati Eszter mindenért kárpótolta. Ahogy eddig, ezután is, minden nyarat Kolozsváron töltött, a kerekdombi szülői házban. A kis család 1970-től 1972-ig Kolumbiában élt, mert Gyarmati Dezső edzői állást kapott. "Kint felszabadultam, nem kellett félni."

A színház társalgójában sokszor kötött és horgolt, recepteket cserélt a kolléganőkkel. Mindenkivel kedves volt, de csak kevesekkel volt igazán bizalmas. A színpadon már nem élhette ki alkotó energiáit, ezért egyre többet törődött családjával. Amikor felhagyott a pályával, Magyarországra telepítette idős szüleit. Végre megint együtt voltak, mint nyaranta Kolozsváron, a kerekdombi házban.

Bara Margit 1977-ben bejelentette visszavonulását. Ezt követően még számos szerepajánlatot kapott Fábri Zoltántól, Kovács Andrástól és másoktól, de nem állt többé kamera elé.

Csak 1990-ben lépett ki ismét a nyilvánosság elé: interjúkat adott, igazságot remélt. Azoktól, akiktől várta, soha nem kapta meg.

A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 1992-ben, a Kossuth-díjat 2002-ben vehette át a Parlamentben. Az utókor megpróbálta kárpótolni, ezért mély hálát érzett. Hetvennyolc éves korában agyvérzést kapott. Gyarmati Dezső csodálatos emberséggel, szerelemmel ápolta. Férje halála után, 2013-tól Eszter gondoskodott róla.

Bara Margit 2016. október 25-én hunyt el Budapesten. 

"Valamikor nagyon szerettem a pályatársaimat, és úgy képzeltem, hogy engem is szeretnek. De lehet, hogy tévedtem. Talán legközelebb jobban sikerül."